Ezeken a hűvös, csapadékos komor napokon egy kis kirándulásra invitálunk titeket. Nem garantáljuk, hogy gyakran közzé fogunk tenni hasonló posztokat. De ha találunk érdekességeket, melyeket feltétlen meg kell osztanunk veletek, arról biztosan értesülhettek, ha ellátogattok hozzánk.

Ha azt mondjuk salsa, lehet egy páran még nem tudjátok mire gondolunk. Viszont ha ezt kiegészítjük még két dologgal, szivar, és rum, akkor már nem nehéz kitalálni, hogy Kubáról lesz szó.

Mielőtt savanyú képet vágnátok, hogy “miaz csak nem utazási bloggá alakultak” szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy autókról lesz szó, és nem is akármilyenekről. Igazi amerikai oldtimerekről, mert itt főleg ilyenekkel járnak.

Kuba-oldtimer.JPG

Egészen 2011-ig a szigetország állampolgárai nem vásárolhattak importból származó új autót, így többnyire csak annak van/volt autója, akinek az 1959-es forradalom után nem kobozták el a járgányát. Ezek után tehát nem csoda, ha Kuba városaiban sétálni leginkább egy időutazáshoz hasonlít, amiben visszarepülünk az 50-60-as évek Amerikájába, ahol veterán autócsodák róják az utakat. De, ha valaki szemfüles, az megtalálhatja más nemzetiség remekműveit is. Elrejtettünk párat, keressétek! 😉

Kuba oldtimer.jpg
Sok közülük taxiként is működik úgyhogy akár ki is próbálhatjuk, milyen egy ilyen benzinfalóval kocsikázni.

Cuba oldtimer taxi.jpg

Kubában, ahol az autók apáról fiúról szállnak szinte mindenkinek saját műhelye van, az autószerelés nem szolgáltatás vagy szükséges rossz, hanem inkább egy nagy buli, zenével tánccal.
Az elmúlt 50 évben az embargó miatt nem csak autókat, de még alkatrészeket sem hozhattak az országba, így abból gazdálkodnak és úgy, amiből tudnak, hogy működőképes állapotba tartsák az autókat.

Kuba-oldtimer2.JPG

Ha rabul ejtettek az oldtimerek akkor itt egy kis USA, és itt egy kis Európa. Kellemes böngészést! 🙂

Forrás: Világutazó