Előre szeretném leszögezni, hogy nem az én hibám. A gyártó okolható mindenért!

Egy pár  alkalommal megkaptam már a szerkesztőségben az áldást, miszerint nem kell mindig csak jót írni. Rendben van, de azt se lehet megtenni, hogy szánt szándékkal a rosszat keressem. Bár ha így tennék se biztos, hogy sikerrel járnék. Ez van. Innen üzenem a szerkesztő társaknak, hogy a Renault Clio negyedik generációja jó autó, és Király Sanyit idézve “szééééép óóóótóóóó”. Ez nem csak saját vélemény, a környezetem is megerősített benne. A legjobban az tetszett, amikor egy bő 40-es hapsi megkérdezte a munkahelyem udvarán, hogy “tied ez a meseautó?”. Nem – mondtam egy kicsit csalódott hangon, ez egy tesztautó.

2013_renault_clio_overseas_01-0704

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Körülbelül két hete, hogy szerkesztőségünk megkapta az új Clio-t tesztelésre. Kezdetben az egyik kollégámnál volt, én történetesen a hét második felében használtam, de abba megpróbáltam mindent belesűríteni, amit csak lehetett. Voltak kátyús vidéki utak, huzamos autópályázás, néhol nedves, néhol erősen havas burkolattal – ennek később lesz jelentősége -, nagyvárosi dugóban araszolgatás, meredek “hegy”, vagyis inkább dombmenet.

Vasárnap délután van és úton vagyok, hogy átvehessem tesztalanyomat. A buszon ülve üveges tekintettel, enyhe vigyorral meredtem magam elé, csak az autó járt a fejemben. Előző nap már láttam a kocsit élőben, és próbáltam újra és újra felidézni a formát, a részleteket, a csillogó piros metálfényezést. Az autó eleje a legmarkánsabb, gondoltam magamban. Az elnyújtott hatalmas fényszórók, a nappali LED-es menetfény, és a kaján mosolyra emlékeztető alsó légbeömlő pontosan olyan “arcot” kölcsönöznek a kocsinak, mint amilyen ábrázattal én ülhettem a buszon.

renault-clio-mk4-13_1035

A célállomásnál már ott várt a kocsi a parkolóban. Leszálltam és egy pár percig csak figyeltem a járókelőket. Senki nem tudott úgy elmenni mellette, hogy ne pillantson rá, még ha csak egy kicsit is. Volt aki körbejárta, és volt olyan is, aki a párja kezét elengedve visszafordult, hogy a mobilján megörökítse. Én is átvizsgáltam tüzetesen. Még mindig tetszett! Az ajtók alján lévő fekete betét sportos külsőt kölcsönöz, a hátsó ajtók rejtett kilincseket kaptak, hogy a hangsúlyos övvonalat ne törje meg semmi. A hátsó lámpák kicsit japósra sikeredtek, ami nem csoda, hiszen a design-ért felelős Laurens van der Acker a Mazdától érkezett. A sportosság jegyei az áldiffúzornak köszönhetően a hátsó lökhárítón is felfedezhetőek. De miért nem lehetett egy ízléses véget felrakni arra a kipufogóra?! Vagy inkább rejtették volna el a lökhárító alá. Ez egy kicsit bántotta a szememet.

Megkaptam a kulcsot, helyesebben kártyát. Zsebre vágtam, és legközelebb már csak akkor került elő, mikor le kellett adni az autót. Ajtónyitás, indítás, leállítás mind – mind gombnyomásra történik. Vagy ha esetleg elbambulnánk és elfelejtjük lezárni az autót akkor ahogy távolodunk a kártyával a zsebünkben, automatikusan aktiválódik a központi zár.

Tehát gombnyomás, motor indul, csendesen kel életre a 4 hengeres dízel. Tesztautónk 1,5-ös dci motorral volt szerelve mely 4000 percenkénti fordulaton 90Le-t teljesít, és már 1750/min-nél rendelkezésre áll a 220 Nm-es maximális forgatónyomaték. Gyári adatok szerint 178 km/h a maximális végsebesség, és be kell hogy valljam meglepően könnyedén mozgatja a kasznit, még 160 km/h környékén is. Persze ezt csak szigorúan zárt pályán volt szerencsém kipróbálni! 😉 Elvileg a fogyasztás legoptimálisabb esetben elérheti a 3,2 litert! Persze akkor, ha nagyon figyelünk a váltásra, tojást rakunk a gázpedál alá, na meg alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal szereljük autónkat. Nos, ezen az autón ilyen abroncs nem volt, illetve még elég hideg is volt, és nekem pedig tesztelnem kellett, ráadásul kevés idő állt rendelkezésemre. Így 5,8l körül alakult a fogyasztás a fedélzeti számítógép szerint, majd a kútnál beigazolódott mikor utána számoltam, hogy valóban gazdaságosan bánik az aranyárban mért finomított kőolajszármazékkal.

2013-renault-clio-mk4-12

Ezen a vasárnapi délutánon  első utam rögtön Budapestre vezetett. Gondoltam jó apropó ez arra, hogy pár dolgot megfigyeljek, mint például rugalmasság, zajok, kényelem stb. Óvatos elindulás, finom váltások, hiszen még csak ismerkedem az autóval. A beltér meghatározó eleme az érintő képernyős multimédiás egység az LG-től 7″-os (18 cm-es) méretben. Van itt minden mi szem – szájnak ingere. Rádió, USB és jack csatlakozó, egész Európára kiterjedő Tom Tom navigáció, Bluetooth és még sorolhatnám. A telefonomat könnyű volt párosítani a beépített kihangosítóval, rögtön megjelentek az elmentett nevek is. Navigáció beállítva, zene feltekerve, és már úton is voltam. Akinek 10-ed annyi technikai tudása van, mint a mai 5 éves gyerekeknek az könnyen el fog tudni boldogulni ezzel a rendszerrel. Minden tiszta, világos, egyértelmű, és ami fontos, gyors a rendszer. Ezt az egységet egy fekete lakkozott vékony, kopogós műanyag betét veszi körül. Hasonlít a zongora lakkos fabetétekre. Mutatós, csak sajnos a kormányra is jutott belőle egy csík, ami alap esetben növeli a sportos érzetet, csak ugye a kormányt többet fogdossuk, ezért egy kicsit csúnya amikor mázgás lesz és egy hosszabb úton kényelmetlenül ráizzad a tenyerünk. Így lehet előnyösebb lett volna, ha az egész inkább azzal a kellemes tapintású bőrrel van behúzva, mint ami a kormány többi részén van. Az ablaktörlő bajuszkapcsolója alatt kapott helyet egy kis kar, amin a legfontosabb funkciókat el tudjuk érni, mint például hangerő, hívás fogadás, rádió állomás váltása.

Renault_wallpapers_483

Az autópályán nedves út fogadott, nem esett, nem is volt vízátfolyás, ezért a tempomatot beállítottam 130-ra és csak lazultam. A rádiót lenémítottam, és csend lett az autóban, persze nem olyan mint egy templomban, de ideális ahhoz ha valaki a pihentető utazást pártolja. Az ülések kényelmesek, jól támasztják a hátat, a fejet, és még a könyöklőn pihentetett jobb karral is kényelmesen lehet kezelni a pontosan kapcsolható váltót. Én jobban pártolom a hangos zenét, ezért hangerő felteker, arcon vigyor, és amolyan diszkópatkányos fejrázással haladtam tovább. Gyári hifiről lévén szó, meglepő, hogy milyen szépen és tisztán szólt.

Csak az zavart be az utazásba, mikor nedves utat erősen havas szakasz váltotta, és a belső sávban sikerült rámennem a bal kerekekkel. A kocsi nem jött zavarba a menetstabilizátor rögtön működésbe lépett, én pedig mérsékeltem a sebességet, és az automata klímaberendezésen a hőfokot is, ugyanis egy kicsit azért megijedtem.

2013-renault-clio-iv-29

A fővárosba érve bekapcsoltam az ECO funkciót, mely a takarékos használatot hivatott elősegíteni. Ennek a lényege, hogy maximális gázadásnál is a kocsi sokkal gyengédebben gyorsít, és a váltásra figyelmeztető kis piktogram is hamarabb jelenik meg a kilométer óra mellett. Persze létezik egy kick down (úgynevezett padlógáz) kapcsoló a gázpedál alatt, mely lenyomására kiiktatódik az ECO funkció – ha esetleg szorult helyzetbe kerülnénk – és az autó vehemensen ugrik előre.

Másnap csavarogtam még egy kicsit a városba, teszteltem hogy a navigáció, mennyire pontos, és semmi kifogásolni valót nem találtam benne. Még a kusza, bonyolult pesti utcák is kristálytisztán rajzolódtak ki a monitoron. Megmutattam a kocsit pár barátomnak, és le voltak döbbenve, hogy mit ki nem hozott ebből a kis kocsiból a Renault csapata. Nemhiába zsebelt be annyi díjat világszerte. A nap vége felé elkanyarodtam a II. kerületbe. Soha nem jártam arra, de tátva maradta a szám. Én csodálkozva bámultam kifele, a járókelők pedig csodálkozva bámulták az autót, ahogy csendesen gurult végig a Rózsadomb meredek kaptatóin, és lejtőin. Meg kell, hogy mondjam szemet gyönyörködtető látvány volt, ahogy az autó karakteres formája, még abból az impozáns környezetből is kitűnt.

Nem akartam vissza adni, de priuszt sem akartam a rendőrségen kocsi lopásért. Ezért nehezen, de búcsút vettem tőle. És ismét csak Király Sanyi szavai csengtek a fülembe “szép óóótóóó, jó óóótóóó”.

Száraz technikai morzsa:

Tesztmodell listaára: 4.510.000.- HUF

                                                                                            1.2 16v       0.9 TCe          1.5 dci 75          1.5 dci 90

Motor (henger-/szelepszám, hajtóanyag) 4/16 benzin 3/12 benzin 4/8 dízel 4/8 dízel
Hengerűrtartalom (cm3) 1149 898 1461 1461
Teljesítmény (LE/fordulat − 1/perc) 75/5500 90/5250 75/4000 90/4000
Nyomaték (Nm/fordulat − 1/perc) 107/4250 135/2500 200/1750 220/1750
Váltó kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5
Végsebesség (0-100 km/h) 167 182/185* 168 178/180*
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 15,4 12,2/13* 14,3 11,7/12,1*
Kombinált fogyasztás (l/100 km) 5,5 4,5/4,3* 3,6 3,4/3,2*
CO2-kibocsátás (g/km) 127 104/99* 95 90/83*

* hosszabb váltóáttételezéssel, alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal

HASZNÁLT CLIOK KÖZÖTT ITT TUDTOK BÖNGÉSZNI!