Affalterbach.  Az első Mercedes versenyautó volt, legfrissebb utódja pedig továbbviszi az örökséget: az új Mercedes-AMG GT-vel a márka a legfelső kategóriás sportautók szegmensébe lép. A GT a második sportautó, amely teljes egészében a Mercedes-AMG-nél, házon belül készül. Az előretolt középmotoros, transaxle elrendezés és az intelligens, könnyűsúlyú alumínium konstrukció adja az alapot a dinamikus vezetési élményhez. A szintén újonnan fejlesztett 4,0 literes V8-biturbo motor az AMG Driving Performance filozófiát erősíti. Az első sportautó, mely motoron belül elhelyezett turbófeltöltőkkel rendelkezik, és szárazkarteres olajozással bír, két változatban is elérhető: GT-ként 462 lóerővel (340 kW) és GT S verzióban 510 lóerővel (375 kW). Az új GT a kimagasló vezetési dinamikát és az első osztályú versenypályás teljesítményt egyesíti kiváló hétköznapi használhatósággal és olyan hatékonysággal, amely új mércét állít fel a kategóriában.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

Minden megvan benne, amit egy hamisítatlan Mercedes-AMG sportautótól elvárhatunk – a karakteres formáktól kezdve a vérbeli motorsport technológián át az optimális súlyelosztásig. Ide tartozik a vezetés dinamikájához tervezett hajtáslánc is. A Mercedes-AMG GT szíve egy új, 4,0 literes V8-as biturbó motor, amely már az alsó fordulatszám-tartományokban azonnali reakcióval szolgáltat kimagasló erőt és kiváló teljesítményt. A 3,8 másodperces gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra és a 310 km/h-s végsebesség a kiváló dinamikával együtt kétségtelenül kiemelkedően gyors köridőket eredményez a versenypályán.

Ugyanakkor a kétüléses kényelmes és megbízható kísérő a hétköznapokban, köszönhetően a praktikus ajtóval rendelkező tágas csomagterének, kimagasló hosszú távú kényelmének és a Mercedes-Benz Intelligent Drive asszisztens rendszerek átfogó jelenlétének.

„Az új Mercedes-AMG GT-vel a nagy kihívást jelentő sportautó-szegmensbe lépünk be, ahol csúcskategóriás konkurensek várnak. Ugyanakkor ez ösztönzést és motivációt jelent számunkra, hogy meggyőzzük a sportautók kedvelőit világszerte arról, hogy az AMG milyen teljesítményre képes”, mondta Prof. Dr. Thomas Weber, a Daimler AG vezetőségének tagja és a konszern kutatásokért és a Mercedes-Benz személyautók fejlesztéseiért felelős igazgatója.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

„Az új GT-vel a Mercedes-AMG-t még hangsúlyosabban pozicionáljunk dinamikus sportautó márkaként”, mondta Tobias Mors, a Mercedes-AMG GmbH vezetője. “Technológiai tartalmával a Mercedes-AMG GT a dinamikával , agilitással és sportossággal szembeni legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelel. Az új GT a második sportautó, amelyet a Mercedes-AMG teljes mértékben függetlenül fejlesztett. Az autó gyártása a ‘Handcrafted By Racers’ (”Versenyzők alkották”) mottó alapján történik – amely tökéletesen magában foglalja örökségünket és szellemiségünket.

A modellek áttekintése:

Mercedes-AMG GT S Mercedes-AMG GT
Hengerűrtartalom 3982 cm3 3982 cm3
Teljesítmény 510 LE (375 kW)
@ 6250 1/min
(6000-6500 1/min*)
462 LE (340 kW)
@ 6000 1/min
Max. nyomaték 650 Nm
@ 1750-4750 1/min
(1750-5000 1/min*)
600 Nm
@ 1600-5000 1/min
Üzemanyag-fogyasztás
NEDC szerint, vegyes
9,4 l/100 km 9,3 l/100 km
CO2-kibocsátás 219 g/km 216 g/km
Üres tömeg (az EK előírásai szerint) 1570 kg** / 1645 kg*** 1540 kg** / 1615 kg***
Tömeg/teljesítmény arány 3,08** / 3,22*** kg/LE 3,33** / 3,49*** kg/LE
Gyorsulás
0-100 km/h
3,8 s 4,0 s
Végsebesség 310 km/h**** 304 km/h****

 

* AMG DYNAMIC PLUS csomaggal; ** Vezetésre felkészített állapotban (üzemanyagtank 90 %-ban tele, vezető és csomagok nélkül); *** Vezetésre felkészített állapotban (üzemanyagtank 90 %-ban tele, vezetővel (68 kg) és csomagokkal (7 kg); **** Elektronikusan leszabályozott.

Az alumínium spaceframe karosszéria, a szárazkarteres olajozású V8-as biturbó motor, a transaxle elrendezésben a hátsó tengelynél helyet kapott hétfokozatú duplakuplungos váltó, az önzáró differenciálmű, az alumínium, kettős keresztlengőkaros felfüggesztés és az alacsony, 1540 kilogrammos üres tömeg versenypályás teljesítményt szavatol. Az előretolt középmotor és a transaxle váltóelrendezés eredménye az előnyös súlyelosztás: a tömeg 47 százaléka kerül előre és 53 százalék terheli a hátsó tengelyt. Ez a jármű alacsony tömegközéppontjával együtt kiemelkedően agilis kezelhetőséget és nagy kanyarsebességeket biztosít. Előnyös, 3,3 kg/lóerős tömeg-teljesítmény arányával a Mercedes-AMG GT magabiztosan áll helyt szegmensében. A sportautó az üzemanyag-hatékonyság terén is új mércét állít fel: 9,3 literes 100 kilométerenkénti fogyasztása (NEFZ vegyes ciklus) jelentős előrelépést jelent a hatékonyság terén.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

Külső formaterv: sportosan érzelmes és érzékien letisztult

„Az új Mercedes-AMG GT egy sportautó, annak legtisztább formájában”, mondja Gorden Wagener, a Daimler AG formatervezési alelnöke. „Lélegzetelállító arányok, erőteljesre formált felületek és folyékony hatású vonalak teszik az új AMG-t egy olyan jelenkori sportautóvá, amely magában hordozza a régi, dicsőséges Mercedes sportautók szellemét is. A GT a szépség és az értelem tökélyre csiszolt kombinációja.”

Az új Mercedes-AMG GT a sportosság és az érzelmesség érzéki letisztultságát testesíti meg. A kétüléses karakterét a hátsókerék-meghajtást kihangsúlyozó arányok fémjelzik. Az első tengelyre tolt V8-as biturbó középmotor optimális súlyelosztásról gondoskodik, amely megalapozza a kiváló vezetési dinamikát. A hosszú motorháztető a kihangsúlyozott powerdome-okkal, a lehető legjobban hátratolt utastér, a nagy kerekek és a széles hátsó egyedi külső formáról gondoskodik. A nagy hátsó csomagtérajtó praktikus csomagteret rejt.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

Erőteljes és drasztikus dinamizmus

A pozitívan domborított felületek adják a Mercedes-AMG GT érzelmes karakterét és szoborszerű megjelenését. Oldalnézetből a domború, íves tetővonal és a keret nélkül ajtók azonnal megragadják a tekintetet. Az oldalvonalból kidomborodó, erőteljes elem könnyedséget és dinamizmust sugároz már álló helyzetben is. A profil felületei és vonalai hirtelen elvékonyodó hatással folynak össze a hátsó traktussal. A GT formaterve szándékosan kerüli az övvonal közelében található vonalakat. Az egyetlen él alul kezdődik és a hátsó lökhárítónál emelkedik fel, megnyújtva és könnyedséget kölcsönözve a karosszériának. A 2-2 légterelővel rendelkező oldalsó légkilépők a Mercedes-Benz sportautóinak tipikus formai részletei. A GT rejtett antennája nem töri meg az összhatást.

A különböző formai elemek kreatív interakciója a kupénak magabiztos orrot kölcsönöz: a háromdimenziós, gyémánt-optikás hűtőrács a központi Mercedes-csillaggal, a széles lamellák és az AMG felirat áll az orr-rész középpontjában. A LED High Performance fényszórók a nappali menetfényként szolgáló stilizált „szemöldökkel”, a parkoló- és irányjelző fények, valamint a három különálló távolsági fényszóró karakteres tekintettel ruházza fel a GT-t.

A légbeömlők optimalizálják a levegő áramlását a hűtőhöz. Az orr-rész alsó harmadánál található A-szárnyaz AMG járműveinek karakteres részlete, ami még alacsonyabbnak és szélesebbnek láttatja a sportautót. Míg az első légterelő a GT karosszériájának színét viseli, a GT S esetében magasfényű fekete fényezést kap. Az ügyfelek a külső formatervet személyes preferenciáik alapján optimalizálhatják: az opciók között éppúgy megtalálható a Külső Króm csomag, mint a Night csomag és a Külső Karbon csomag.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

Széles vállak az emocionális összhatásért

Az erőteljes alapok, a széles vállak és a hátsó lámpák keskeny kialakítása a hátsó résznek emocionális összhatást biztosít. A rendszámtábla a lökhárító alsó részén helyezkedik el, lehetővé téve, hogy a Mercedes-csillag hangsúlyos helyet kapjon a síkfelületű csomagtérfedélen. Ehhez csatlakozik a kitolható hátsó légterelő, amely álló helyzetben nem látható. A fekete diffúzor a lökhárítóba integrált kipufogóvégekkel, és az elöl található, légterelőre hasonlító, matt irídium színű él könnyed vizuális megjelenéssel ruházza fel a hátsó traktust.

A lapos, széles hátsó lámpák az új, irányjelző futófényekkel a legfrissebb technológiát tükrözik. Oldalanként 18 különálló LED jelzi a vezető kanyarodási szándékát, belülről kifelé egymás után felvillanva.

A hátsó lámpák a farrész sportos stílusát hangsúlyozzák, miközben részletek iránti igényességükkel és szofisztikált kialakításukkal egyedi módon egyesítik a formát a funkcióval, tökéletes egységet alkotva.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

Belső tér: emocionális, érzéki és perfekcionista

A belső formaterv szintén maximálisan érzelmekre ható és érzékien letisztult. A rendkívül alacsony, sportos arányok különleges módon éreztetik a tágasságot. A tiszta vonalakkal megrajzolt részegységek és autentikus anyagaik a dinamikus karaktert hangsúlyozzák, és azonnal izgalmakat keltenek. Aki kinyitja az ajtót, felfedezi a mélyen elhelyezkedő műszerfal és a domináns, ívelt középkonzol izgalmas kölcsönhatását, egy formatervet, amely érzelmeket kelt és tökéletességével lenyűgöz.

A központi „aviation design” (repülős) elrendezést, a Mercedes-Benz sportautók jellegzetességét a tervezők újragondolták. A hangsúlyosan széles műszerfal erőteljes szárny hatását kelti, így dominálva a GT belső terét. A négy központi levegőbefúvó és a műszerfal jobb- és baloldalán elhelyezkedő egyedi légbeömlők is ezt a hatást erősítik. A magas övvonallal együtt a konkáv alakú ajtópanelek és a dinamikus középkonzol a GT hamisíthatatlan élményautó mivoltát hangsúlyozza és a vezetőt azonnal a cockpitbe integrálja, az alacsony üléspozíciónak köszönhetően.

A domináns középkonzol a légbeömlőkre emlékeztető formáival és felületeivel azt a látszatot kelti, mintha egyenesen a motorsportok világából érkezett volna. A felhasznált anyagok hasonlóképpen: választhatunk ezüstkróm, matt karbon, magasfényű karbon, fekete gyémánt és matt ezüst karbon között. A középen elhelyezkedő, szabadon álló kijelző szintén vonzza a tekintetet. A részletek iránti igényességet az AMG DRIVE UNIT kezelőegység vezérlői is kiemelik: elrendezésük nyolc, V-alakban elhelyezett hengerre emlékeztet, ami tovább fokozza a középkonzol erőteljes és high-tech benyomását.

A kivételes precizitás és a kiemelkedő minőség a legfinomabb anyagoknak és az elsőrangú kidolgozásnak köszönhetően a sportüléseken, a sport kormánykeréken és a műszercsoporton is tetten érhető. A legfontosabb vezérlő a sportautó-kedvelők számára az AMG DRIVE UNIT kezelőegységben, balkéz felöl található: ez az erőforrás indítógombja, amely „Engine Start Stop” feliratot kapott és jelzésértékűen vörösen izzik.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

 

Az új fejlesztésű, AMG 4,0 literes, V8-biturbo motor

Az új, nagyteljesítményű motor gombnyomásra kel életre: már az erőforrás indulásának hangja is azonnal libabőrössé teszi az embert. A négyliteres, V8-as biturbó motort kimondottan a GT számára fejlesztették a mérnökök. Az innovatív, nyolchengeres egység a BlueDIRECT motorcsalád legújabb tagja; kivételes teljesítmény-leadás, kimagasló, motorsport színvonalú teljesítmény, könnyűsúlyú konstrukció, valamint kiemelkedő hatékonyság és környezettudatos kialakítás jellemzi. A márka jellegzetes V8-as motorhangját szólaltatja meg, miközben azonnali reakciók és kimagasló vonóerő jellemző rá.

Az új V8 kiemelkedik precíz teljesítmény-leadásával, amellyel bármilyen szívómotorral könnyen versenyre kel. Ez az AMG motorspecialistáinak egyik legfontosabb fejlesztési célja volt, aminek elérésre érdekében jelentős technikai tapasztalatuk mellett szívüket és lelküket is beletették az erőforrásba. A vezetőt azonnal leveszi a lábáról az M178-as kódjelű erőforrás, különösen az üzemmód-választó M vagy Race állásában, köszönhetően a lineáris teljesítmény-leadásnak, aminek révén a jármű határhelyzetben történő kezelése sokkal könnyebb. A folyamat részeként a szofisztikált központi vezérlőegység figyelembe veszi az vezetési tényezőket, és a gázpedál reakcióit az aktuális keresztgyorsulási értékeknek megfelelően finomhangolja.

3982 cm3-es hengerűrtartalmával a V8 számos olyan technológiát felhasznál, amelyek az A 45 AMG, CLA 45 AMG és GLA 45 AMG kétliteres turbómotorjában is megtalálható – amely jelenleg a világ legerősebb, sorozatgyártású, négyhengeres erőforrása. Mindkét motor ugyanolyan furat/löket aránnyal rendelkezik, erős alapot szolgáltatva a magas fordulatú működés képességének. A Mercedes-Benz által használt piezo közvetlen befecskendezés felelős a tökéletes elegy létrehozásáért. A sugárszerű égési folyamatot továbbfejlesztették annak érdekében, hogy az új, harmadik generációs modell az összes jövőbeli előírásnak eleget tegyen. A kimagasló hatékonyságú és takarékos négyliteres, AMG V8 biturbó erőforrás eleget tesz az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási norma követelményeinek, beleértve az először 2016-ban érvénybe lépő, maximális részecske-kibocsátást érintő szabályozást.

14C708_022

Az első sportautó motor „belső forró V-vel” és szárazkarteres olajozással

Az új AMG V8 motor két turbófeltöltővel rendelkezik, amelyek nem a hengereken kívül, hanem a V-elrendezésen belül kaptak helyet – a szakértők ezt „belső forró V” elnevezéssel illetik. Előnyei közé tartozik a kompakt kialakítás, a turbófeltöltők optimális reakciója és az alacsony károsanyag-kibocsátás, a közeli katalizátorokhoz történő optimális légáramlásnak köszönhetően. A szárazkarteres olajozás nagymértékű oldalgyorsulásnál is tökéletes kenésről gondoskodik és lehetővé teszi a motor alacsonyabb beépítését, ezzel lejjebb szállítva a jármű tömegközéppontját, kiváló alapokat létrehozva a nagy kanyarsebességekhez.

Nagyteljesítményű kipufogórendszer állítható csappantyúkkal

A Mercedes-AMG GT S kivitel szériatartozéka az AMG nagyteljesítményű kipufogórendszer, teljes mértékben állítható csappantyúkkal. Ez lehetővé teszi a vezető számára a motorhang állítását: a DYNAMIC SELECT üzemmód-választó állásától függően a vezető megtapasztalhatja a V8-as kényelmes, nyugodt oldalát – amely tökéletes a hosszú távú utakhoz -, vagy az erőteljes, érzelmes, motorsport által inspirált jellegét. Az AMG DRIVE UNIT kezelőegységmagában foglal egy gombot a kipufogórendszerben elhelyezett csappantyúk közvetlen vezérlésére. Az új Mercedes-AMG sportautó egyéni karakterű hangszínnel rendelkezik, ami egyértelműen beazonosítható az AMG-család tagjaként, ugyanakkor határozottan elkülöníthető más nagyteljesítményű sportautóktól. Az állítható kipufogórendszer opcionálisan a Mercedes-AMG GT esetében is elérhető.

A kézzel készült motorok hagyománya: „one man, one engine”

A négyliteres, V8-as biturbó motor Affalterbach-ban készül, a „one man, one engine” (egy ember, egy motor) elv szerint. Az AMG motorműhelyében magasan képzett motorépítők kézzel állítják össze az erőforrást, a legszigorúbb minőségi előírásoknak megfelelően – ez látható az AMG motortáblán is, amit a technikus az aláírásával lát el. A „one man, one engine” elve összeköttetést hoz létre a Mercedes-AMG egyedi motorsport génjeivel, amely a különböző versenysorozatokból származó technológiai transzfer innovatív erejét szemlélteti, a Forma-1-től kezdve, a DTM-en át, az SLS AMG GT3 révén egészen az ügyfélversenyzésben való részvételig.

14C707_024

Hétsebességes duplakuplungos váltó transaxle elrendezésben

Az új GT esetében a Mercedes-AMG mérnökei az első tengelyre tolt középmotor és a transaxle elrendezésben a hátsó tengelynél helyet kapott hétsebességes duplakuplungos váltó kombinációjára hagyatkoztak. Ez a kialakítás már bizonyított az SLS AMG esetében is. Ennek köszönhető az előnyös, az első tengelyen 47, a hátsón pedig 53 százalékos súlyelosztás. Az AMG SPEEDSHIFT DCT 7-sebességes sport automataváltó hatékonyságát, váltási sebességét és precízióját tovább optimalizálták a tervezők az új sportautóban történő használat érdekében. A szélesebb áttételi tartománynak köszönhetően optimálisan kihasználható a V8-as turbómotor nyomatékfennsíkja. A hajtáslánc kialakítása összességében ideális egy kompromisszummentes sportautó számára. Ugyanakkor a hétköznapi praktikum, az alacsony zajszint, a rugózási kényelem és az üzemanyag-takarékosság követelményeinek is eleget tesz.

Annak érdekében, hogy a vezető váltási parancsait még közvetlenebbül véghez lehessen vinni, a motor és a váltó közötti kommunikációt már az alapoktól kezdve átdolgozták a mérnökök. Ennél fogva a váltási teljesítmény és a reakcióidők értékei nagy mértékben javultak. Az AMG DYNAMIC SELECT üzemmód-választó segítségével a vezető a GT-t saját igényeire szabhatja. A következő üzemmódok állnak rendelkezésre: „C” (kontrollált hatékonyság), „S” (sport), „S+” (sport plusz), valamint – a teljesen új – „I” (egyénre szabható).  A manuális „RACE” (verseny) menetprogram csak a GT S verziójához érhető el; a duplakuplungos váltó váltási stratégiáját kimondottan a versenypályás körülményekhez optimalizálja – a lehető legrövidebb váltási időkkel és végletekig jellegzetes motorhanggal egyetemben. Az „M” gomb megnyomásával a vezető minden menetprogram esetén aktiválni tudja a manuális váltó-üzemmódot.

A GT S változat szériatartozéka az elektronikus vezérlésű önzáró hátsó differenciálmű

A GT-hez szériában tartozik a mechanikus önzáró hátsó differenciálmű, amely minden vezetési körülmény esetén kiváló tapadást és maximális menetbiztonságot garantál. A GT S modell pedig egy elektronikusan vezérelt önzáró hátsó differenciálművel van szériában felszerelve, ami a kompakt váltóházba került integrálásra. Előnye a mechanikus megoldással összehasonlítva a még finomabb és gyorsabb szabályozás, aminek köszönhetően a fizikai határtartomány még kijjebb tolható. Így nem csupán a hajtott kerekek tapadása válik jobbá, de határtartományban a kanyarsebességek is magasabbak lehetnek. A rendszer változó mértékű zárással dolgozik toló- és motorfék-üzemben, és tökéletesen van hangolva a legkülönfélébb menetkörülményekhez és úttest súrlódási együtthatókhoz.

Kettős keresztlengőkaros futómű, egyenesen a versenysportból

Menetdinamika és kényelem a hosszú utakon, versenypályás teljesítmény és mindennapi használhatóság: az új Mercedes-AMG GT mindezeknek megfelel. A koncepció meghatározása, a fejlesztés és a tesztelés során a tervezők óriási figyelmet fordítottak a különféle mechanikus és elektronikus rendszerek tökéletes integrációjára. Legyen szó a futóműről, a 3-állású ESP®-ről, az önzáró differenciálműről, a kormányzásról, az aerodinamikáról, az abroncsokról vagy a fékekről – kizárólag a precíz mérnöki munka és az egyes speciális területek hálózatba foglalása teszi lehetővé a kívánt eredmény elérését, és ezzel a lélegzetelállító, sportautós vezetési élményt, amire a legmagasabb szintű precizitás és az azonnali reakciók jellemzőek.

Az AMG GT ehhez tökéletes előfeltételeket kínál: a Mercedes-Benz SLS AMG technológiai génjeire támaszkodik, amely modell az elmúlt évek egyik legsikeresebb sportautója. Köszönhetően az optimális súlyelosztásnak (47 százalék az első, 53 százalék a hátsó tengelyen), az alacsony súlypontnak és a futómű-kialakításnak, a vezető precíz kormányzási tulajdonságoknak, ragyogó agilitásnak, terhelésváltások alkalmával minimális tehetetlenségnek és kiváló tapadásnak örvendhet. Az elöl-hátul kettős keresztlengőkaros futómű egy olyan technológia, ami közvetlenül a versenysportból érkezik.

A rugózatlan tömeg csökkentése érdekében a háromszög lengőkarok, a tengelycsonkok és a kerékagyak mindkét tengelynél kovácsolt alumíniumból készülnek. A kettős keresztlengőkaros megoldás a kerekeket a lehető legkisebb rugalmas mozgásokkal vezeti meg. A magas szintű kerékdőlési- és –összetartási merevség nem csupán különösen magas kanyarsebességeket tesz lehetővé, hanem optimális kapcsolatot teremt az út és a jármű között, még a határtartomány szélén is. A hátsó kerekeknél a lengéscsillapítók különösen közvetlen összekapcsolása a bölcsővel csökkenti a rezgéseket és a nem kívánt ingadozásokat a kerékterhelés tekintetében. Magas szintű semlegesség és tervezett, kiszámítható reakciók a kerekek tapadási határán: ezek voltak a Mercedes-AMG menetdinamikai szakértőinek céljai a fejlesztés során.

Mercedes-AMG GT S elektronikusan vezérelt csillapítással

A Mercedes-AMG GT S esetében a szériafelszereltség részét képezi, a GT-hez pedig opcionálisan rendelhető az AMG RIDE CONTROL sportfutómű elektronikusan vezérelt csillapítással. A vezető az AMG DRIVE UNIT egységben gombnyomásra, vagy az AMG DYNAMIC SELECT üzemmód-választón keresztül választhatja ki a kívánt csillapítási karakterisztikát. Három beállítás áll rendelkezésre: „Comfort”, „Sport” és „Sport plus”.

A sebesség-érzékeny sportkormányzás változtatható kormánymű-áttételezéssel büszkélkedhet: a megoldás alacsony tempónál fokozza a gépjármű kezelhetőségét és agilitását, miközben magas sebességtartományban biztosított marad a menetbiztonság. A szervo-rásegítés szintén igazán különleges: nem csupán a menetsebesség, hanem az aktuális keresztgyorsulás és a kiválasztott AMG DYNAMIC SELECT menetprogram függvényében változik. Az eredmény: az útfelületről érkező közvetlen visszajelzésnek köszönhetően a gépjármű vezetője tökéletesen érzi az autó mozgásait. Az alapfelszereltséghez tartozó 3-állású ESP® „ESP ON” (ESP bekapcsolva), „ESP SPORT” (sportos kezelhetőséget szolgáló beállítás) és „ESP OFF” (ESP kikapcsolva) funkcióival tökéletesen együttműködik az önzáró differenciálművel, és optimálisan van beállítva a magas szintű menetdinamika és biztonság eléréséhez.

 14C875_093

 AMG DYNAMIC PLUS csomag opcionális extraként a GT S modellhez

A Mercedes-AMG GT szériafelszereltségéhez tartozik a hajtáslánc-csillapítás. Ennek értelmében egy speciálisan hangolt lengéscsillapító mérsékli a teljes hajtáslánc nemkívánatos mozgásait – beleértve a transaxle elvű, tehát a hátsó tengely előtt lévő váltóművet is -, ami lényegesen javítja a kényelmet és az agilitást. A dinamika és az agilitás még magasabb szintre történő fokozását szolgálja az AMG DYNAMIC PLUS csomag, ami exkluzívan a GT S modellhez érhető el opcionálisan, és dinamikus motor- illetve váltótartó bakokat tartalmaz. Ugyanis a transaxle építésmódnál ezek különösen fontos szerepet látnak el: a puha felfüggesztés javítja a komfortot, a zajok és a rezgések intenzívebb elszigetelésével. Azonban a kezelhetőség és az agilitás szempontjából a merevebb felfüggesztés előnyös.

A Mercedes ezt az ellentmondást dinamikus bakokkal oldja meg, amelyek merevségüket fokozatmentesen és villámgyorsan képesek változtatni az adott menetkörülményekhez. Ezt a feladatot egy speciális vezérlő elektronika látja el – az ACC, vagyis az AMG CHASSIS CONTROLLER. A rendszer felismeri a CAN-adatok által a menetszituációkat, hálózatba van kapcsolva az elektronikusan vezérelt önzáró hátsó differenciálművel, és optimális, kiegyensúlyozott menetdinamikai egyensúlyról gondoskodik. Az AMG azonban ezen technológia esetében is egy lépéssel előrébb jár: a motor-, és váltótartó bakok egymástól függetlenül is képesek változtatni merevségüket. Ennek előnye az, hogy az innovatív megoldás lényeges mértékben javítja a precizitást, valamint a keresztdinamikát.

Jochen Hermann, az AMG járműfejlesztési részlegének vezetője a következőt mondta: „A külön-külön szabályozható bakok kombinációja és a transaxle hajtáslánc egyedülálló. Ezzel a Mercedes-AMG egy újabb úttörő technológiai megoldást vezetett be, ami ismételten megalapozza ígéretünket a Driving Performance tekintetében.”

A DYNAMIC SELECT „RACE” menetprogramjában, „M” manuális váltó-üzemmód esetén egy specifikus motorbeállítás még dinamikusabbá varázsolja a GT S modellt. A csomaghoz továbbá feszesebb futómű-beállítás tartozik fokozott rugózási és csillapítási érzékenységgel, valamint az első tengelynél magasabb negatív kerékdőlés, és speciálisan hangolt sportkormányzás jár még hozzá. Mindezek által a vezető fokozott teljesítménnyel és optimalizált menettulajdonságokkal számolhat. A Performance kormánykerék, valamint a műszercsoport sárga betétei teszik teljessé az AMG DYNAMIC PLUS csomagot.

Nagyteljesítményű kerámia-kompozit fékrendszer opcionálisan

Kiváló lassulási értékeket és fáradhatatlan működést biztosít a nagyteljesítményű kompozit fékrendszer – a GT esetében körben belsőhűtésű és lyuggatott 360 mm átmérőjű tárcsákkal, a GT S kivitelnél pedig a magasabb szintű menetteljesítményekhez igazodva elöl 390 mm-es tárcsákkal és vörös féknyergekkel. Opcionálisan mindkét modellhez elérhető a nagyteljesítményű kerámia-kompozit fékrendszer. Előnyei: alacsony tömeg, hosszabb élettartam és még fáradhatatlanabb működés az elöl 402, hátul pedig 360 mm átmérőjű kerámia féktárcsáknak köszönhetően.

Kovácsolt kerekek és sportabroncsok opcionális extraként

A GT szériában 10-küllős, elöl 9 x 19, míg hátul 11 x 19 colos könnyűfém keréktárcsákon fut, amelyeken 255/35 R 19, illetve 295/35 R 19 méretű abroncsok feszülnek. A GT S esetében ugyanezen dimenziók: elöl 9 x 19 col 265/35 R 19-es, hátul pedig 11 x 20 col 295/30 R 20-as abroncsokkal. Mindkét verzióhoz számos, különféle formatervezésű és színösszeállítású kerékszett érhető el opcionálisan – akár különösen könnyű kovácsolt keréktárcsák is rendelhetőek keresztküllős kialakítással, matt fekete fényezéssel, magas fényű peremmel és teljesen integrált kerékagyrésszel.

Az AMG DYNAMIC PLUS csomaggal kombinálva a GT S-hez külön kérésre Michelin Pilot Sport Cup 2 típusú, speciálisan kifejlesztett sportabroncsokat is rendelhetünk – tökéletes választás a lezárt versenypályákon futott még gyorsabb köridőkhöz.

14C875_034

Alumínium térváz intelligens anyagösszetétellel

A Mercedes-AMG a GT karosszériája esetében egy intelligens anyagösszetétel mellett tette le a voksát. Az alváz és a karosszéria könnyűfémből készül, a csomagtérfedél acélból, a homlokzat pedig magnéziumból. Ez a nagyon könnyű anyag az orr-résznél csökkenti a tehetetlenséget az első tengely előtt, és ezzel javítja az autó agilitását. Az optimalizált tömegű térváz több mint 90 százalékban alumíniumból áll.

A karosszéria csupán 231 kg-ot nyom– ez egy élvonalbeli érték a sportautó szegmensben. A váz- és karosszéria-struktúra koncepciójának megtervezésekor és kifejlesztésekor három döntő cél lebegett a mérnökök szeme előtt: a maximális merevség, az alacsony súlypont és a kis tömeg. A teljes konstrukció magas hajlítási és csavarodási merevsége óriási hossz- és keresztirányú erők átvitelét teszi lehetővé a hajtás és a futómű irányából. Mérsékelték a nem kívánt rugalmasságot; az autó azonnal és közvetlenül reagál. Az eredmény: a vezető egy maximálisan dinamikus és kiválóan precíz viselkedésű sportautót irányíthat. Mindemellett az alumínium térváz egyben a kiemelkedően magas szintű passzív biztonság alapjaként is szolgál.

A Mercedes-AMG GT gyártása a Mercedes-Benz sindelfingeni üzemében történik. A 4-literes V8-Biturbo erőforrás a Mercedes-AMG Affalterbach-ban található gyárában készül.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

Aerodinamika a kiváló kiegyensúlyozottság és a hatékony hűtés érdekében

Járműarányok, súlyelosztás és hajtáskoncepció, menetstabilitás, légellenállás, hűtés, valamint szélzajok: a GT aerodinamikája összetett követelményeknek felel meg. A nagyteljesítményű sportautó fejlesztése az aerodinamika tekintetében is egy egyértelmű célkitűzéssel történt: a nagy erők útra történő átvitele a menetdinamika és a menetteljesítmények korlátozása nélkül kell, hogy történjen. A precíz aerodinamikai tervezés miatt a kritikus menethelyzetekben is kiválóan kell viselkednie az autónak – például egy nagy sebességgel végrehajtott hirtelen kikerülési manőver során is.

Az úgynevezett A-szárnnyal és első légterelő elemmel rendelkező első kötény nem csupán a felhajtóerőt mérsékli a kívánt mértékben, de egyben a levegő irányított áramlását is szolgálja a hűtőmodulhoz. Kiegészítésképp az aerodinamikusan kialakított fékhűtő-csatornákból a hűtőlevegő-kiáramlás célzottan javítja a fékteljesítményt.

A padlólemez nagy felületű alvázborítása két dolgot szolgál egyszerre: egyrészt alulról optimális levegőáramlást biztosít az olajhűtőhöz, másrészt pedig a diffúzor hatékony munkájáról gondoskodik. A Mercedes-AMG GT esetében az aerodinamika aktív komponensét az autó sziluettjébe integrált, kiemelkedő hátsó légterelő képviseli. A légterelő a kiválasztott menetprogram függvényében különböző sebességeknél emelkedik ki és húzódik vissza. A levegővezető élek nélküli hátsó diffúzorral kombinálva az aerodinamikailag releváns sebességtartományokban a hátsó tengelyre ható felhajtóerőt minimális mértékűre sikerült redukálni.

Aktív és passzív biztonság a legmagasabb szinten

A csillagos márkára jellemző a legmagasabb szintű aktív és passzív biztonság. A Mercedes-AMG GT számos, az új S-osztályban megismert asszisztens rendszert foglal magában. Az alapfelszereléshez tartozik a COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS ütközésveszélyre figyelmeztető jelzés önálló, részleges fékezés funkcióval, az ADAPTIVE BRAKE adaptív fék, az ATTENTION ASSIST éberségfigyelő, valamint a guminyomást figyelő rendszer. Opcionálisan elérhető:

  • Adaptív távfény asszisztens
  • PRE-SAFE® utasvédelmi rendszer
  • PARKTRONIC parkolást segítő rendszer
  • Tolatókamera
  • Sávtartó csomag, holttérfigyelő asszisztenssel és sávtartó asszisztenssel
  • Holttérfigyelő asszisztens
  • Táblafelismerő asszisztens (a COMAND Online tartalmazza)

Az alapfelszereltség részét képező utasvisszatartó rendszerek közé 3-pontos, övfeszítővel és överő-határolókkal ellátott biztonsági övek tartoznak, a biztonságot pedig egyebek mellett első-, oldal-, függöny- valamint térdlégzsákok is szolgálják a vezető és az utas oldalán.

Mercedes-AMG GT (C 190) 2014

Kiemelkedő minőségű, magas használati értékű utastér

Az AMG GT már a vezetőoldali ajtó kinyitásakor köszönti sofőrjét: a műszercsoport TFT-kijelzőjén megjelenik egy animált GT. A karbon optikában pompázó, sportos kialakítású cockpit két klasszikus, csőbe húzott körműszer segítségével informálja a vezetőt – a sebességmérő skálázása 320 km/h-ig tart. A háromküllős Performance kormánykerék tökéletes fogással büszkélkedhet; alumínium váltófülekkel, 12 óránál középállás-jelöléssel, továbbá alul egyenes, nappabőr karimával rendelkezik. Az integrált fejtámlákkal és AMG feliratokkal ellátott, ARTICO műbőr/szövet borítású sportülések optimális oldaltartást biztosítanak dinamikus vezetési stílus esetén is.

Baloldalt, az AMG DRIVE UNIT kezelőegységben található a DYNAMIC SELECT vezérlő, a motorindító gomb, a 3-fokozatú ESP® kapcsolója, valamint a felszereltség függvényében az elektronikus lengéscsillapítás-vezérlés gombja. Jobboldalt a hangerő-szabályozó, valamint a manuális váltóprogram, az ECO start/stop rendszer, és szintén a felszereltség függvényében a kapcsolható kipufogórendszer gombja helyezkedik el. Az E-SELECT előválasztó kar előtt, amivel a duplakuplungos váltó kezelhető , a kartámaszon található a Touchpad, amely szintén a COMAND vezérlését szolgáló, alatta lévő Controllerrel van egybeintegrálva. Középen, a négy középső kerek légbeömlő felett egy központi kijelző áll. A képernyő átmérője alapesetben 17,78 centiméter (7 col), a COMAND rendszer megrendelésével pedig 21,33 centiméter (8,4 col). Az ülésfűtést, a PARKTRONIC rendszert, a vészvillogót, és a felszereltség függvényében a kiemelkedő hátsó légterelőt a vezető felül, a tetőkonzol gombjaival vezérelheti.

A GT S változat még magasabb felszereltséggel büszkélkedhet, és többek között a következőket tartalmazza:

  • 360 km/h-ig kalibrált kilométeróra és műszercsoport vörös betétekkel
  • Performance kormánykerék fekete nappabőr/DINAMICA mikroszálas kormánykarimával
  • Dombornyomott AMG címera középső kartámaszon (nem jár a fekete, ARTICO műbőr/DINAMICA mikroszálas üléskárpitozáshoz)
  • ARTICO műbőr/DINAMICA mikroszálas kárpitozás

 

Matt ezüst üvegszálas vagy fekete gyémánt díszítőelemek

Az alapfelszereltség részét képező BelsőKróm csomag mellett az ügyfelek különféle más csomagok közül válogathatnak. A karbon díszítőelemek például matt és fényes kialakítással állnak rendelkezésre. A kínálatban első ízben megtalálható, matt ezüst üvegszálas, valamint fekete gyémánt belső díszítőelemcsomag egyedülálló: ezen esetekben a szellőzőrostélyok, a középkonzol kerete és az ajtók kartámaszainak díszítőelemei csúcsminőségű, fényes fekete felületkezelést kapnak, és különleges kialakításuknak köszönhetően térbeli mélységet sugallnak. A „Black Diamond” (fekete gyémánt) esetében egy nemesfémet 1000 Celsius fok körüli hőmérsékleten, kémiai gázfázisú eljárással (CVD, vagyis kémiai, gőzöléses elválasztás) gőzöltetnek egy magas fényű króm felületre, aminek eredményeképp egy nagyon mutatós, rendkívül kopás- és karcolásálló felület jön létre.

A Mercedes-AMG GT magas szintű mindennapi használhatósága a szellős helykínálatban is megmutatkozik. Továbbá a sportautó bebizonyítja, hogy a zavartalan körkörös kilátás, a nagy fejtér, a sportos dinamika és a hosszú utakon mutatott kényelem nem feltétlenül mond ellent egymásnak, ami ebben a szegmensben egyáltalán nem magától értetődő. A nagyméretű tárolórekesz a középső kartámasz alatt, a középen elhelyezett dupla pohártartó, valamint a nagy, jól használható kesztyűtartó tovább fokozza a GT használati értékét. A 350 literes csomagtartóba két golftáskát akár hosszában, akár keresztben el lehet helyezni. A nagyméretű csomagtérajtó kényelmes pakolhatóságot tesz lehetővé, az integrált csomagrögzítő roló pedig szériatartozék. Az ülések mögött lévő alumínium keresztmerevítő meggátolja, hogy fékezés során a csomagok előrecsússzanak.

14C875_005