Évente közel 10.000 sürgősségi, valamint ugyanennyi körjárati szállítás biztosítását segíti a Bridgestone, amely gumiabroncs szetteket adományozott a Semmelweis Egyetem 5 autóból álló vérszállító flottájának zavartalan üzemeltetéséhez. Az egyetem vérszállító egységének autói végzik a létfontosságú vérkészítmények és laboratóriumi vérminták folyamatos szállítását Budapesten, a központi vérellátó, valamint a legnagyobb kórházak és klinikák között, amely munka során a flotta járművei naponta 150-200, évente pedig akár 80.000 km-t is megtesznek.

 

Állandó szolgálatban

A Semmelweis Egyetem vérszállító autói állandó mozgásban vannak, és folyamatosan az utakat róják. Az 5 autóból álló budapesti vérszállító flotta két járműve az év minden napján 24 órás állandó szolgálatot teljesít, további három gépkocsi pedig folyamatosan készenlétben áll, illetve karbantartják az egység munkatársai.

Életet menthet a zavartalan vérszállítás

A vérszállítás egy összetett logisztikai folyamat, amelynek során a kocsik körjárati és sürgősségi feladatokat látnak el. A körjáratok során a klinikák előre tervezett vérigényei kerülnek kielégítésre oly módon, hogy a járati időpontokra levett és előkésztett vérmintákat összegyűjtik, majd az Országos Vérellátó Szolgálat központjába szállítják. Onnan visszfuvarban a korábban kijuttatott mintákból vérválasztás útján előállított vérkészítményeket, valamint a vizsgálatra küldött vérminták leleteit visszaszállítják a rendelő klinikákra. Sürgősségi vérszállítást klinikai szakdolgozói megrendelésre, körjáraton kívül eső időszakban, vagy valós sürgősség esetén, de mindenképpen orvosszakmai döntés alapján végeznek a flotta autói, megkülönböztető jelzést használva járművenként naponta akár 30-35 alkalommal

Extrém igénybevétel

Az állandó szolgálat és a nagy futásteljesítmény komoly megterhelést jelent a flotta autói és az azokon lévő abroncsok számára. A sürgősségi szállítást végző gépjárművek ráadásul a villamossíneken is haladhatnak, ami fokozott igénybevételnek teszi ki a gumikat, amelyek ennek következtében mindössze 2 szezon alatt elhasználódnak.

„Vállalatunk örömmel támogatja a Semmelweis Egyetem vérszállítóinak nélkülözhetetlen munkáját, akik a háttérből, nap mint nap segítik az orvosokat emberi életek ezreinek megmentésében” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Bízunk benne, hogy támogatásunkkal, új abroncsaink révén egy kicsit most mi is segíthetünk ebben a pótolhatatlan munkában”– tette hozzá az igazgató.

„A vérellátás folyamatosságának biztosítása érdekében autóinknak kifogástalan műszaki állapotban kell lenniük, amiben fontos szerepet játszanak a gumiabroncsok is. Éppen ezért nagyon örülünk a Bridgestone felajánlásának, hiszen ez óriási segítséget jelent a mindennapi tevékenységünk során” – mondta Takács Zoltán, a Semmelweis Egyetem Szolgáltatási Igazgatóságának logisztikai osztályvezetője.

Máshol is abroncsokkal segíti a közösségeket a Bridgestone

Társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként a Bridgestone rendszeresen támogat termékeivel, illetve anyagiakkal is különböző köz- és társadalmi feladatokat ellátó intézményeket és szervezeteket. A vállalat folyamatosan támogatja abronccsal az autópályákon és főutak mentén szolgálatot teljesítő mentőmotorosokat, illetve a közelmúltban a tatabányai tűzoltóságnak is adományozott abroncsot.