AUTÓTESZTEK Archives - Page 2 of 12 - Gáz + Fék Magazin '; } add_action( 'wp_footer', 'g3_function', 100 ); ?>
AUTÓTESZTEK
Sárba harap az Alpin A4 - Téligumi tartósteszt 3.rész

Sárba harap az Alpin A4 – Téligumi tartósteszt 3.rész

Túl vagyunk a vezetéstechnikai pályán és a száraz úton való tapasztalatainkat is megosztottuk már veletek a Michelin téli abroncsaival kapcsolatban, amit egészen december végéig tesztelünk. Azt már bizonyítottuk, hogy mindennapi körülmények között (+7 °C alatt) bizony több 10 méterrel javítja az épségben maradási esélyeinket egy téligumi. Azonban eszünkbe jutott, hogy miként is viselkedhetnek ezek az...
Száraz hidegben is kell a téli - Téligumi tartósteszt 2.rész

Száraz hidegben is kell a téli – Téligumi tartósteszt 2.rész

Már majdnem 3 hete nyúzzuk tesztelő társammal (Mráz Tamással) a Michelin, Alpin A4 téli abroncsát, mint becsületes predátor az emberbőrt, és eljött az idő a helyzetjelentésre. Tesztünk első részéből kiderült, hogy miként teljesítenek a nyárigumik szimulált téli útviszonyok között egy tesztpályán és aztán kipróbáltuk ugyanezeket a körülményeket az új téli szettel is. Azonban most már...

Egy nap elektromosan – iOnizáltuk magunkat

Elektromos autót vezetni olyan, mint egy zúzós, “élő” rock koncertet felvételről hallgatni….nem rossz, de tudod, hogy  valami hiányzik. Nincs meg az érzés, mikor a hangfalakból megszólaló lábdob letépi a gatyád, nincs melletted több ezer ember aki veled együtt ritmusra ugrál és ordít, nem csapódik az arcodba az előtted álló haja, nem ragad izzadt testedre a...

Pompába öltözött bálna – Renault Mégane CC Floride

Nemrégiben nálunk járt a Renault egyedi Mégane kabriója a Floride és mivel ez egy különleges limitált kiadású autó, ezért mi is egy rendhagyó tesztet készítettünk róla, amit most nem olvasni, hanem nézni és hallgatni kell. Senki ne essen tévedésbe, ez nem az új Mégane CC, csak ezzel a facelifttel tiszteleg a gyártó régi híres Floride...

Izgága lopakodó – Renault Mégane Coupé GT line

Már első pillantásra látni, hogy nem egy sima Mégane Coupéval van dolgunk, de mikor közelebbről megvizsgáljuk akkor jön az igazi meglepetés. Egy egyébként is pokolian jól sikerült formaterv alapján készült ez a Coupé, már már olaszokat megszégyenítő módon szívhez szóló, de ez a GT Line csomag még rádob egy lapáttal, ráadásul ízlésesen! [singlepic id=174 w=500...

Adni az érzésnek! – Három nyitott Alfa, olcsón!

Ha már Dolce Vita, akkor ne szűkölködjünk az álmodozással. Kétmillió alatt kerestünk olyan autókat a kínálatunkból, amelyek bármikor alkalmasak a benzinvért keringető szív megdobogtatására.  Naná, hogy Alfa Romeókat szedtünk össze. 1. Alfa Romeo Spider (1989) Marja a bőrünket a tél, jégcsap nő a szemöldökünkre, ezért mélyebbre mentünk, kabriókat kerestünk! Elsőként egy igazi klasszikust csíptünk el,...

Nissan Qashqai 1.6 dCi AVM – A házi kedvenc

[singlepic id=56 w=800 h=600 float=center] A Qashqait sokkal nehezebb leírni, mint kiejteni de az ember szívéhez tud nőni, mint egy labrador, aki ha kell csendesen horpaszt, viszont ha kell  húz mint az állat! Biztosan mindenki ismeri már azt a szót, különböző TV, rádió reklámokból vagy paneltömb méretű hirdetőplakátokról, hogy crossover, de azt tudjátok e, hogy ...
Dacia Lodgy bemutató: Olcsó pénzért nagy helyet kapunk!

Dacia Lodgy bemutató: Olcsó pénzért nagy helyet kapunk!

Hazánkban is lekerült a lepel a Dacia hetedik és egyben legújabb modelljéről, a Lodgyról. A márka 8 év alatt szint minden évben piacra dobot egy-egy modellt, amik nem titkoltan az egyszerűségüknek és az alacsony áruknak köszönhetően egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert és lassan ledobják magukról az előítéleteket is. Hasonlóan az eddigi kínálathoz, a Lodgy sem...
Teszt zombiföldön - Range Rover Evoque, a nagy visszatérés...

Teszt zombiföldön – Range Rover Evoque, a nagy visszatérés…

Rég volt már, hogy saját videóval jelentkeztünk, de úgy éreztük, hogy 3 évadnyi folyamatos autós videó készítése után elérkezett az idő egy kis pihenésre! Ennek azonban most vége! Teljesen feltöltődve, ránckisimítva vágunk bele ismét a lecsóba, sokkal tapasztaltabban, mondhatni semi-pro módra és tele ötletekkel amiknek egy része már a vágóasztalon pihen. Nem is koptatom tovább...
Itt a frissített Mégane és Scénic

Itt a frissített Mégane és Scénic

Nemrégiben járt nálunk a négy éve piacra dobott Scénic és alighogy visszavittük a teszt után, már mehettünk is kipróbálni a friss és ropogós ránc felvarrott modellt. Ugyan ezen bemutató keretein belül azonban nem csak a családi egyterűbe szagolhattunk bele, hanem a szinté frissített Mégane egész repertoárját elvihettük egy-egy körre, egyedül az RS nem volt jelen. ...

Ford Transit és Fiesta Van teszt: Mindent bele!

Az elmúlt két hétben birtokba vettük a Ford legkisebb és az egyik legnagyobb haszongépjárművét, a Fiesta Van-t és a mindenki számára jól ismert igavonót a Transitot. Mindkét jármű kevés emberi lény szállítására, de annál több csomag, doboz, láda, hordó és bármilyen más rakomány befogadására alkalmas, amit csak megkívánhat a szükség.

A Hungaroringen hóban csapatni

Ez még csak egy ízelítő, de annak igazán remek és látványos! A teljes anyagot a használt  téli abroncsok tesztjeiről és arról, hogy mi magyarok milyen gumikat használunk, hamarosan megtaláljátok nálunk.  
Dögös csajok és gyönyörű autók.
Nyomj egy Lájkot, és olyat látsz, amit eddig még nem!

Social PopUP by SumoMe